Vilagegyetem

A végtelenbe és tovább!

Koszecz Sándor

Koszecz Sándor blogja (62)

Sukorói panama

Ha valakit érdekelne, hogy mi is történik valójában és nincs ideje több ezer oldat átlapozni, segítségként olvassa el az alábbi útmutatót: A Sukorói kaszinót megalapozó földcserét szerződésről az Állami Számvevőszék jelentése megállapította, hogy az semmis. A jelentés címe: 0929 Jelentés a Magyar Állami Vagyonkezelő Zrt. 2008. évi tevékenységének ellenőrzéséről. A Jelentés megtalálható a www.asz.hu honlapon a következőképp. Nyitólap felső fejléc Jelentések onnan választva a jelentések menüt és… Folytatás

Hozzáadva Koszecz Sándor által a Szeptember 21, 2009-on 8:15pm-kor — 1 megjegyzés

Népzene és néptánc Békésen!

Július 10-én pénteken 19 órától a XXXIII. Bétazen keretében táncház kerekedik a résztvevők nagy örömére! A magyar táncok mellett szlovák és cseh vendégeink is fognak táncokat tanítani, tehát egy alkalommal lesz magyar, szlovák és cseh táncház. A magyar talpalávalót Schafer Szilveszter vezetésével a Suttyomban húzza. Július 11-én szombaton délelőtt 10 órától menettánc lészen Békés város főutcáján, majd este 18 órától Néptánc Gála a Belencéres-, a Kunovjan-, a Klások-, a Balkán- és a Csaba Néptán… Folytatás

Hozzáadva Koszecz Sándor által a Július 9, 2009-on 9:23pm-kor — Nincsenek hozzászólások

Adalék a Nagy Semmi Fesztiválhoz...

A zen egyik alapja a pi-kuan, az úgynevezett fal-meditáció. A tanítvány a csupasz fal elé ül, és elmélyed. Az első fokozat, amit elér, a mentális pacifikáció. Ha a tudat megnyugvását realizálta, eléri, hogy gondolatait a fallal eltakarja. Mozdulatlanul a világ bármely pontjára elmehetne, és mindent megismerhetne. Beléphetne az istenek közé, elmehetne a túlvilágra. De nem áll meg sehol. Mikor ezeket a lehetőségeket kimerítette, a valósághatárt eléri. Most szemben áll az ürességgel. Meg kell tudni… Folytatás

Hozzáadva Koszecz Sándor által a Június 12, 2009-on 11:31pm-kor — Nincsenek hozzászólások

Demagóg tanmese...

Ma este volt egy kis szabadidőm és bepillantottam szeretett közösségünk feltöltött anyagaiba... Találtam egy érdekes gyöngyszemet. Kicsit már régi (januári), akkor elkerülte a figyelmemet... Nem lepett meg, ez az összeesküvés elmélet... nagy igény van erre mostanában... Néhányan (sokan) minduntalan arról vizionálnak, hogy milyen élősködők vannak a nyakunkon (kétségtelen, hogy vannak)... De most nem is ez a lényeg. Ami elgondolko… Folytatás

Hozzáadva Koszecz Sándor által a Június 12, 2009-on 10:30pm-kor — 9 megjegyzés

A XXXIII. Békés-tarhosi Zenei Napok programja

Beharangozó Június 20. szombat * 15.00 Békés-tarhosi Hírharang a Gyulai Várfürdőben Fellép a Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar Június 22. hétfő * 16.00 Kávéházi muzsika a Juhász Cukrászdában Fellépnek az Alapfokú Művészeti Iskola növendékei * 19.00 A Békés Megyei Körös Kürt Quartet sramlizenét játszik a Nagyház Pinceborozóban A beharangozó rendezvényeire a belépés ingyenes. Hangversenyek, kísérőrendezvények Június 23. kedd * 8.00 Piactéri muzsika Fellépnek az Alapfokú Művészeti Iskola n… Folytatás

Hozzáadva Koszecz Sándor által a Június 2, 2009-on 8:58pm-kor — Nincsenek hozzászólások

Kulturális kreatív

Takáts Péter Kulturális kreatívok és lehetőségek a válságban címmel tart előadást 2009. május 5-én kedden 18 órától a Békés Városi Kulturális Központ Kápolna termében. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk! De ki is a kulturális kreatív? (Forrás: http://gyertyalang.blogter.hu/206928/kulturalis_kreativok) Így nevezte el Paul Ray amerikai szociológus és Sherry Ruth Anderson pszichológus azt az új társadalmi réteget és gondolkodásmódot, amely a hagyományos modernista versus konzerv… Folytatás

Hozzáadva Koszecz Sándor által a Május 4, 2009-on 9:12pm-kor — 1 megjegyzés

Élhető világ - előadássorozat a Békés Városi Kulturális Központban

2009. április 22. szerda 18 óra Szántai Lajos: A magyar ősvallás fénypapjai - a táltosok 2009 április 28. kedd 18 óra Géczy Gábor: "Emeld fel fejedet büszke nép" - a Bárka program 2009. május 5. kedd 18 óra Takáts Péter: Kulturális kreatívok és lehetőségek a válságban 2009. május 13. szerda 18 óra Hintalan László János: Az Élet-iskola program 2009. május 19. kedd 18 óra Molnár Attila: A Szent Korona eszme a nomád birodalmi uralkodói gyakorlattól a képviseleti demokráciáig Helyszín: Békés V… Folytatás

Hozzáadva Koszecz Sándor által a Április 15, 2009-on 8:30pm-kor — 3 megjegyzés

Fordítás

A mai napon az alábbi levelet kaptam. Egy kis önkéntes munkát szeretnék kérni a közösség tagjaitól. Ahhoz, hogy a levelet közzétegyem a Napúton, fontos lenne egy pontos fordítás. Le tudná valaki fordítani? Előre is köszönöm a segítséget. Sándor A levél: Tisztelt Napút Szerkesztoseg! A mai Sydney Morning Heraldban jelent meg ez a MELYEN FELHABORITO ES EGYOLDALU cikk. Kerem, olvassak el reszletesen es ha lehet, valamilyen formaban valaszoljanak ra. Ausztraliaban elo magyarkent figyelemmel kiser… Folytatás

Hozzáadva Koszecz Sándor által a Március 14, 2009-on 10:00am-kor — 2 megjegyzés

Hologram a való világ?

Véletlenül akadtam rá az alábbi írásra itt: http://www.tanit.hu/content/hologram-valo-vilag Ajánlom a tanit.hu oldalt... 2009, február 22 - 19:33 - Apáti János Mintha a tudomány is közelítene ahhoz, amit a filozófia több ezer éve állít... Különböző tudományágak képviselői jutottak arra a meggyőződésre, hogy ez érzékszervek által tapasztalt világ csupán egy szelete a valóságnak. A mélyebb szinteken a teljes világegyetem összefügghet, és az elme nem csak vetítheti, de alakíthatja is a valósá… Folytatás

Hozzáadva Koszecz Sándor által a Március 7, 2009-on 11:18pm-kor — 11 megjegyzés

Egy meglepően jó e-könyvgyűjtemény

Itt található: http://www.konyv-e.hu/ekonyvek.html Jó olvasást mindenkinek! Folytatás

Hozzáadva Koszecz Sándor által a Március 3, 2009-on 12:33pm-kor — Nincsenek hozzászólások

Összeomlás?!?

Az alábbi blogbejegyzés nem a sajátom, mégis ide idézem, mert az internetes közösségek érettségéről-éretlenségéről ír. Állításaival lehet vitatkozni, de gondolkodni is lehet rajta, hiszen kicsiny "közösségünk" is hála az erőszakkal nyomulóknak időnként a szétesés szélén van. Látogatottsági adataink ma már a kezdeti első hónap adatait is alulmúlják. Bár látszólag sok tagja a közösségnek, valójában csak néhány rendszeres látogatónk van, a döntő többség benéz és miután látja, hogy milyen stílusban… Folytatás

Hozzáadva Koszecz Sándor által a Február 4, 2009-on 12:07am-kor — 7 megjegyzés

Történelmi Alkotmány - hamarosan a könyvesboltokban!

Hamarosan nyomdába kerül Zétényi Zsolt szerkesztésében és bevezető tanulmányával A Történeti Alkotmány című könyv, Magyarország ősi alkotmánya. 1136 oldalas „népszerű tudományos" kézikönyv készül igényes műbőr kötésben aranyozott címmel. Külön rendelésre számozott, valódi bőrkötésű példányok is készülnek. A mű tartalmi gerince az ország alkotmányát alkotó sarkalatos törvények szövege és azon közjogi törvények kivonata, melyek szorosan véve nem tartoznak az alkotmányos törvények körébe, de megh… Folytatás

Hozzáadva Koszecz Sándor által a Február 1, 2009-on 4:40pm-kor — 2 megjegyzés

Világegyetem szabályzat

1.) A Világegyetem közösség (vilagegyetem.ning.com) célja a közösségépítés, értékteremtés, egymás segítése és a közösségben élő egyén erényekben való fejlődésének elősegítése. Ez vezérelje tetteidet! 2.) A Világegyetem tagság a szabályok automatikus és tudatos elfogadását jelenti. Kérünk, ezért bármilyen tevékenység megkezdése előtt olvasd végig figyelmesen a Világegyetem szabályzatot! 3.) Szerzői jog alá eső tartalmat csak akkor ossz meg, ha rendelkezel a felhasználás és megosztás jogával. Az… Folytatás

Hozzáadva Koszecz Sándor által a Január 18, 2009-on 11:56pm-kor — 4 megjegyzés

Hírek az Életfán

Az elmúlt napokban létrehoztam egy új portált. Régóta foglalkoztatott egy probléma, amely munkahelyemen kezdődött. Az alap probléma abból állt, hogy ha volt egy hírünk, akkor az internet csodájának köszönhetően azt kb. 4-5 különböző honlapra külön-külön fel kellett tenni. A hálózati kommunikáció viszont alapvetően nem erről szól. Először a Google Naptár mutatta meg a hálózati rendszerek működésének logikáját. Ez pont fordítottja volt a fenti problémának. Vagyis, ha van egy hírem és azt összekötö… Folytatás

Hozzáadva Koszecz Sándor által a Január 4, 2009-on 12:44am-kor — 2 megjegyzés

Nyitott lett a Világegyetem

Az utóbbi napokban szavazásra kértem a közösség tagjait és az előző naplóbejegyzésemben arról beszélgettünk, hogy maradjon-e zárt a közösség, vagy nyissunk? A szavazásra való felhívást szórt üzenetként elküldtem a közösség összes tagjának és jeleztem, hogy 2008. december 31-ig várom a szavazatokat. 64 fő élt a szavazás lehetőségével. A szavazók közül 45 fő (70%) szavazott igennel, 19 fő (30%) pedig nemmel. A beérkező eredmények alapján a Világegyetem közössége nyitottá vált. A félreértések eFolytatás

Hozzáadva Koszecz Sándor által a Január 1, 2009-on 8:30pm-kor — 8 megjegyzés

Advent

Gari Margit vallomásával kívánok mindenkinek Áldott Adventet! Hát az advent Krisztusvárás volt nékünk, tudtuk, hogy a Kisjézus születésének elõhírnöke. Az olyan volt, hogy vártunk, kértünk, örültünk, hogy majd karácsonykor... Az advent András napja után kezdõdött. András napja zárta be a muzsikát. Amikor már közelgett (András) tudtuk, hogy jaj, vége a vígságnak. András napkor mentünk az elsõ hajnali misére. Mikor jött adventnak az elsõ napja, mi már készítettük a szállást, de nem a háznál, hane… Folytatás

Hozzáadva Koszecz Sándor által a November 30, 2008-on 8:54pm-kor — 11 megjegyzés

Vezetői Kerekasztal

Az utóbbi időben a világszerte tapasztalható lelki-tudati változások eredményeként sok, korábban „normálisan” működő szervezet vezetői olyan vissza-visszatérő problémákkal szembesülnek, melyek a működés hatékonyságát akadályozzák és a vezetés klasszikus – csupán gazdasági – eszközeivel nem orvosolhatók. Tapasztalataik szerint a legtöbb gazdasági, vezetési oldalon jelentkező probléma mögött kezeletlen emberi problémák állnak, melyek hosszú távon jelentős anyagi károkat okozva nehezítik a szerveze… Folytatás

Hozzáadva Koszecz Sándor által a November 12, 2008-on 11:30pm-kor — 4 megjegyzés

Hetesi elődás

Október 22-én Hetesi Zsolt előadás volt Békésen. A felvett anyagot itt láthatjátok: http://vilagegyetem.ning.com/video/video/show?id=1233768:Video:46526 Vagy itt: Ugyanakkor figyelmetekbe ajánlom a blip.tv videómegosztó portált, ahol ilyen nagyméretű anyagokat is közzé lehet tenni... Folytatás

Hozzáadva Koszecz Sándor által a Október 26, 2008-on 2:00am-kor — 5 megjegyzés

A Haza dombja

Óbudán, a Haza dombjánál idén december 7-én tartja a Magyarországért Egyesület a 2004. dec. 5-ére emlékező vagyis inkább az arra adott egyik méltó civil választ jelentő ünnepségét. A csatolt mellékletből kiderül, a Haza dombját eddig 321 kárpát-medencei település földje alkotja. Azt hiszem, nem kell hozzá különös jóstehetség, hogy megállapítsuk, ahogy közeledik a szám az összesség felé, a Haza is úgy fog eközben fényre derülni. A föld egybegyűjtése nyilván szimbolikus, de ennek során sokminden m… Folytatás

Hozzáadva Koszecz Sándor által a Szeptember 17, 2008-on 9:30pm-kor — Nincsenek hozzászólások

Rólunk

Életfa honlapok a Világegyetemben

Profilkártya

Betöltés...

© 2009   Létrehozta a Ningen: Életfa Kulturális Alapítvány   Hozza létre saját közösségi hálózatát

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Adatvédelem  |  Használati feltételek

Bejelentkezés a csevegéshez