Diplomás Parapszichológus, szellemi gyógyító, Reiki Mestertanát , tanotológus, Tarot mester és Reinkarnációs terapeuta vagyok. Festek képeket, ruhákat, lélekképeket, sorselemzést készítek, írok, kirándulok és sokat olvasok. Érdekel az ezotéria, magyar őstörténet, kultúra, zene
Idő: 12:26am; dátum: Március 14, 2009; Kelemen Károly írta...
Kedves Valéria!
Egyszerübb lett volna felsorolni, hogy mi az ami nem érdekel. Néhány dologban rokonlélek vagyok, különösen az inditékot illetően, mert én sem azért termelek rózsát, hogy azt szagolgassam, hanem azért, hogy sokakkal megismertessem a rózsa csodálatos illata által megélt örömöt.
A visszaható pszihológia többszörösen ajándékoz meg érte, ezért továbbra már nincs értelme a saját boldogsángunkkal bíbelődni. De ezen irányt még fokozni is tudjuk, ha rákapunk a titokban okozott öröm okozására, amikor még a köszönet és a hálálkodás sem csökkenti az ezért járó jóérzésünket.
Ha megengeded a gazdag felsorolásod szeretném egy ujjal kiegészíteni, melynek megértéséhez szükséges előszőr az indítékomról írni.
Hazánk tragikus állapota arra kényszerített, hogy megfejtsem, birtokba vegyem és kiaknázzam a meghamisított történelmünket. Ehhez szükséges rendet rakni és szétválasztani a Híres Hazafiakat, a hírhedt árulóktól. Csak ezek után van jogunk abba bízni, hogy a mult megfejtése után megértjük a jelent és befolyásolni leszünk képesek a jövőnket.
Ennek érdekében a fizikában, matematikában, kémiában és biológiában már használt szimmetria, politikában való alkalmazását kiséreltem meg. Mert nem vagyok képes elfogadni, hogy összekeverjük kossuthot Széchényivel, vagy deákot Petőfivel, vagy gyurcsányt Szálasival, csak azért mert a történelmünk
hamisítói azt így sulykolták belénk.
Ha ez ügyben találkozik törekvésünk kérlek olvasd el nyitóoldalam és ha Te is úgy gondolod, barátság kötése mellett közösen turkálhatunk a témában.
Honfitársi Üdvözlettel: mitya
Idő: 6:50pm; dátum: Március 11, 2009; Sándor Margit írta...
Kedves Valéria, köszöntelek a Világegyetem közösségében.
Idő: 4:51pm; dátum: Március 11, 2009; Esthajnal írta...
Szia Vali!
Egy kis türelmedet kérem, meg fogom csinálni a honlapodon, amit kértél!
Nézz körül a tagok közt, meg fogsz lepődni! :-))
Üzenőfal (3 megjegyzés)
A megjegyzések hozzáfűzéséhez tagja kell hogy legyen a Vilagegyetem –nak.
Csatlakozzon a közösségi hálózathoz!

zsu