Vilagegyetem

A végtelenbe és tovább!

Információ

MAGYAROK SZÖVETSÉGE

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában: Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában

Webhely: http://www.karpathaza.net/
Helye: Kárpáthaza
Tagok: 59
Utolsó aktivitás: Nov 12

MAGYAROK SZÖVETSÉGE - A Kurultajon megkezdett magyar összefogás folytatódik- Több mint százezer ember már egy cél érdekében cselekszik

Jól halad a magyar nemzeti érdekek mentén szerveződött erők összefogása. A Börzsönyi Nemzeti Tanács /BNT- munkanév/ immár 236 civil szerveződés együttműködését hangolja össze. A közös célok elérését azóta erdélyi-, felvidéki- és délvidéki szervezetek munkája is segíti. A BNT első nagyobb önkéntesfelkészítésének és munkaértekezletének házigazdája a Kurultajnak is helyet adó Kunszentmiklós városa lesz. A szervezőbizottság döntése értelmében a 2008.11.26.-án szerdán 10.00-kor kezdődő munkaértekezlet nem az előzetesen megadott helyszínen /Művelődési Házban/ hanem a Városi Sportcsarnokban kerül megrendezésre.

A nemzet hosszú távú fennmaradása érdekében határozott programmal és cselekvési tervvel fellépő széles társadalmi összefogásra épülő kezdeményezés a továbbiakban várhatóan Magyarok Szövetsége néven kíván működni. A lehető legnagyobb nemzeti tömegbázis kiépítésével egységes és összehangolt társadalmi fellépést szervező erő megkezdte célzott toborzómunkáját. A szervezők november 26.-án az önkéntesek, az együttműködő szervezetek képviselői mellett a csatlakozni ill. tájékozódni kívánó civil kezdeményezések vezetőit, tagjait is szeretettel várják.

08.00-10.00 Regisztráció
10.00 Rendezvény megnyitója
- Napirend ismertetése /Lesi Árpád Kunszentmiklós alpolgármestere/
- Himnusz°
- Köszöntő /Bődi Szabolcs Kunszentmiklós polgármestere/
- Öregek /Bölcsek/ Tanácsa, Szervezőbizottság bemutatása /Lesi Árpád/
- Önkéntesfelkészítés
- Bevezető 5'/Vukics Ferenc/
- Mibe került...Országértékelő beszámoló 40' /Molnár Erwin/
- Történeti alkotmány-új magyar alkotmány 30' /Tóth Zoltán József/
- Cselekvés... Nemzetvédelmi stratégia 40' /Vukics Ferenc, Rózsa Péter/
- Tagozatvezetők programismertetése 50'/Ügyvezető: Benis Miklós/
- Bogár László /gazdaság/
- Rózsa Péter /gazda- és vállalkozói/
- Pap Gábor /vallás- és egyházügyek/
- Lesi Árpád /önkormányzat/
- Tóth Zoltán József /alkotmány- és jog/
- Molnár Pál /média és hálózatok/
- Vukics Ferenc /nemzet- és honvédelem/
- Papp Lajos /egészségügy/
- Géczy Gábor /bárka program/
- Kb.13.00 Ebédszünet Bartina zenekar
- Kb.13.30 Tagozatok munkaértekezlete
- Kb. 15.00 Programegyesítés
- Kb. 15.20 Bartina zenekar- A Nemzet Dala - Szózat, Munkaértekezlet zárása
- Kb.15.20 Öregek /Bölcsek/ Tanácsa és Szervezőbizottság kibővítése

Az öregek tanácsa és a szervezőbizottság nevében:
Andrásfalvy Bertalan, Bogár László, Pap Gábor, Papp Lajos, Makovecz Imre, Rácz Sándor, Molnár V. József, Molnár Erwin, Hargitay András, Szántai Lajos, Géczy Gábor, Rózsa Péter, Lesi Árpád, Benis Miklós, Herpai Sándor, Vukics Ferenc

Beszélgető fórum

Barta József

BÁRKA CSOPORT 35 Válasz 

Barta József kezdeményezte. Utolsó válasz Batka Péter Nov 12 által.

Üzenőfal (325 megjegyzés)

Irjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a MAGYAROK SZÖVETSÉGE –nak.

325 megjegyzés

Adorján HozzászólásokAdorján által a Szeptember 5, 2009-on 10:36am-kor
Csakhogy egy kicsit tisztábban lássunk.

Posta Imre oldaláról:

"Az alábbi írásnak örültem, mert Gyuri azt írja le, amiről én is tudtam, mert tapasztaltam. ár, hogy pár portálon már akkor kezdődött a köpködés, mielőtt tisztázni lehetett volna vezetői szinten, hogy mi egyáltalán a kérdés. Több kétség is merült fel bennem, de mindez én személyesen szeretném tisztáznia az érintettekkel. Kiss Robival sikerült is, azt hiszem, mikor a "háziőrizetemhez" kértem segítséget, amit most is köszönök. Tisztázás nélkül az ilyen kérdéseket nem szabad csak úgy bedobni a köztudatba csak akkor, ha bomlasztani szeretnénk.

Tisztelt Új Magyar Gárda Országos Sajtóiroda!

Adjon az Isten, Zoltán!

Budapesten 20-án a körmenet után, este találkoztam Vona Gáborral és Morvai Krisztinával. Felvetettem mint ötlet a bösztörpusztai eskütétel lehetőségét miután arról tájékoztattak, hogy a szentendrei eskütételt a rendőrség oszlatni szándékozik. Kértem Gábort keresse Vukics Ferit telefonon. Másnap Koós Norbert megkérdezte a jelenlétemben Vukics Ferit, hogy avathatna-e a Gárda Bösztörpusztán. Feri nem zárkózott el, de azt mondta nem keresték ez ügyben és nem egy személyben kellene döntenie. Azonnal tájékoztattuk Vona Gábort 21-én délelőtt aki nem harapott az esetleges lehetőségre.További MSZ elöljárók véleményét kértük ki ( Benis Miklós, Bene Gábor, és Molnár Ervin + Wittner Mária) akik pozitívan nyilatkoztak egy esetleges bösztörpusztai eskütételről, elmondásuk szerint nem keresték Őket hivatalosan, erre tanúim vannak. Novák Előddel is beszéltem 21-én délután, aki arról tájékoztatott, hogy az idő már meghaladta az esetleges változtatás lehetőségét. Vona Gáborral délután már nem sikerült beszélnem csak feleségének tudtam elmondani a további fejleményeket. Kiss Robit nem tudtam telefonon elérni, nem volt kapcsolható. A fentiek miatt éreztem szerencsétlennek az Új Magyar Gárda Országos Sajtóiroda közleményét, mivel szerintem nem az MSZ-n múlott a bösztörpusztai eskütétel. A sajtó közlemény azonban az MSZ-re nyomja a felelősséget. Ez meglátásom szerint nem becsületes, nem Gárdistához méltó. Meglátásom szerint kivizsgálást, helyesbítést igényel.

Kérlek járj utána Vas Zoli kivel tartotta a kapcsolatot (Magyarok Szövetsége országos szervezőjével) illetve kin bukott meg az érdemi kapcsolat felvétel.
Vas Zolival szeretnék személyesen is beszélni kérlek add meg az elérhetőségeit.

Szebb jövőt:Gőbl Gyuri
Tuboly János HozzászólásokTuboly János által a Szeptember 5, 2009-on 3:49am-kor
bravó.-.
Tuboly János HozzászólásokTuboly János által a Szeptember 5, 2009-on 3:48am-kor
www.youtube.com/watch?v=FQxmKYkUVBM
Dr. Boór Ferenc HozzászólásokDr. Boór Ferenc által a Szeptember 4, 2009-on 12:24pm-kor
Kedves Lajos!

Csak biztatni tudlak, hogy tégy fel minden olyan filmet, amiről az MSZ híveinek tudni kell. Engem is sokan hívnak fel hasonló kérdésekkel. Tegnap éppen az nyugtatott meg egy embert, hogy elmeséltem, hogy milyen gondot okoz annak megértése, hogy a Jobbikkal szorosan összefonódó Magyar Gárdát sem tudta fogadni az MSZ Bösztörpusztán. Volt olyan fórum, ahol egy úr Kondor Katalin nevének hallatán távozott, viszont az egyik legerősebb csoportunk született ugyanott. Ma megyek a harmadik fórumukra, s több autóval minden nap rést vettek Bösztörpusztán. Kapcsolatban vagyunk, sőt, együttműködünk a 64 Vármegye Egyesület megyei közösségével, motoros egyesületekkel, akik érzelmileg Jobbik kötődésűek és még sorolhatnám. ...

Kedves Adorján! A film hitelessége vagy nem hitelessége nem lényeges. Olyan kérdéseket feszeget, amiket innen-onnan hallanak az emberek.

Vegyük komolyan: ami most folyik! Ez a tudatosodás forradalma, s az arról szól, hogy mindőnk legyen felkészült a kérdésekre és ellentmondásokra, ami felmerült és még felmerülhet.

A film nemhogy veszélyes lenne, inkább hasznos. Az ember a múltján nem változtathat, viszont a jelenén és jövőjén igen. Mindenki nézzen magába, hogy mennyire bűntelen, aztán nézze meg, mit töltsön élete poharába, hogy egyre tisztább is legyen annak tartalma!

Most az a legfontosabb, hogy beszélgessünk az emberekkel és a vezetéssel, hogy október 23.-ig mindenki tudja, mit, miért is vállal, s hogy ne a kifogásokat keressük, hanem az eyüttműködési lehetőségeket! Hogy a bizalmat ne csak akkor adjuk meg, ha valakit még vád sem érhet.

A múltat elfogadni vagy megtagadni lehet legfeljebb. Inkább tanuljunk belőle, minthogy újra válogassunk vagy hamisítsunk belőle. A jövő alulról épül, aminek nem szabad attól függnie, hogy kit, milyen vád ér, avagy érhet a múltja miatt. Tudatosan kell készülni arra, hogy ne csupán túléljük, ami jön, hanem kézbe vegyük a jelenünket és a jövőnket. Éljünk közéletet!

Hol is?!
A végeken! Ehhez egy jó vezetés csak támogatást nyújthat. S amennyire a lehetőségek szerint meg tudom ítélni, ezt végzik is, rendesen. S mi? Felnőttünk-e már a végeken? Mi fel merjük-e tenni a kézenfekvő kérdéseket? Az, ha mi is megrémülünk, ha kényes kérdések vetődnek fel kívülről, az előző kérdésre önmagában nemmel felel!

A ma forradalma a tudatosodás forradalma. Kezdjük el!
Ferenc (az öreghegyi)
kinek semmi címe, posztja nincsen, csupán >30 fórum, 3 vásár és több-tíz rendezvény (előadó és vetítés est), sőt, rendezvény sorozat szervezésében segédkezett, s csak egy 250 fős megyei közösségért érez felelősséget. Hja! És ezért, vagy ennek ellenére, ha valaki megkérdez engem, hogy mi történik az MSZ-ben Fejér megyében, az nem hivatalos megkeresés. Úgy-e értitek, hogy akkor sem, ha címem lenne.
Adorján HozzászólásokAdorján által a Szeptember 4, 2009-on 11:29am-kor
Amúgy annyit ennek a videónak a hitelességéről, hogy még RÁM is hivatkoznak. Én is írogattam a Varga Tiboros cikknél és rám hivatkoznak basszus. Attól függetlenül, hogy a legjobb tudásom szerinti igazat és a véleményemet fogalmaztam meg, akkor is gáz, hogy ilyen forrásokra hivatkoznak. Egy fórum névtelen hozzászólására....
Adorján HozzászólásokAdorján által a Szeptember 4, 2009-on 11:12am-kor
Kedves Lajos!

Remélem nem azért linkelted ezt be, mert egyetértesz a sárdobálással, a felszalámizás taktikájával.

Csak ennyit akartam
Varga Lajos HozzászólásokVarga Lajos által a Szeptember 4, 2009-on 4:05am-kor

Szigorúan Bizalmas - Magyarok Szövetsége from Szent Korona TV on Vimeo.

Varga Lajos HozzászólásokVarga Lajos által a Szeptember 3, 2009-on 12:21pm-kor
Kecskeméti tv beszámolója
Adorján HozzászólásokAdorján által a Augusztus 26, 2009-on 11:38am-kor
Reggel még nem működött, lap nem elérhető volt. Úgy látszik azóta helyreállt a rend.
Adorján HozzászólásokAdorján által a Augusztus 26, 2009-on 8:58am-kor
Lekapcsolták a szövetség oldalát. Elindult a teljes ellehetetlenítési hadjárat.
 
 

Rólunk

Életfa honlapok a Világegyetemben

Profilkártya

Betöltés...
 

© 2009   Létrehozta a Ningen: Életfa Kulturális Alapítvány   Hozza létre saját közösségi hálózatát

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Adatvédelem  |  Használati feltételek

Bejelentkezés a csevegéshez