Arvisura

Irjon hozzászólást

8 megjegyzés

HozzászólásokLandi László által a Augusztus 23, 2009-on 8:27am-kor

"Az utolsó jégkorszakot megelőzően őseink a Meleg Vizek Birodalmában, azaz a mai Kárpát-medencében éltek."

Kedves Valinka, jól értem?
Akkor ezek nem a magyar őseink voltak, hanem az emberiség ősei? Mert máshol azt írod, hogy Ataiszon Anyahita leszármazottjának, Magyarnak a követői (mármint az általa alapított vallás követői) lettek a magyarok, akik különböző népekhez tartoztak. Ez viszont még előtte volt.

HozzászólásokBerényi Márti által a Augusztus 11, 2009-on 4:03pm-kor

Köszönöm a bejelölést

HozzászólásokJankovics István Borivoj által a Augusztus 11, 2009-on 1:07pm-kor

köszönöm a meghivást

HozzászólásokSchán Zsuzsanna Katalin által a Augusztus 11, 2009-on 1:05pm-kor

Köszönöm szépen a meghívást Valinka !

HozzászólásokValinka Erdész Katalin által a Augusztus 11, 2009-on 9:24am-kor

Elsüllyedt földrészek - Ataisz őshazánk


A történelem előtti időkben több kontinens is létezett a ma ismerteken kívül, a Földet időnként megrázó kataklizmák bizony többször átrajzolták a bolygó felszínét. A köztudatban él is néhány ilyen ősi földrész neve, vegyük hát sorba őket. A legrégebbi, amit ismerünk ezek közül, Lemúria volt. Elhelyezkedése a mai Csendes-óceánra és Indiai-óceánra tehető, tehát egy hatalmas földrészt képzeljünk el. Nem tudni pontosan mikor kezdett el süllyedni, de i.e. 30.000 körül már biztosan víz alatt volt. Ebből a földrészből azonban megmaradt egy jókora szárazulat, melyet ekkortól már Múnak neveztek. Bár jóval kisebb volt Lemúriánál, ám még ez is magában foglalta Ausztráliát és az egész környező szigetvilágot. Mú süllyedése valószínűleg i.e. 22.000 körül kezdődhetett el. Még mielőtt eltűnt volna a habok alatt már létezett a Föld ellenkező féltekén egy másik – talán a legismertebb – ősi földrész, Atlantisz. Ez tehát valahol az Atlanti óceán közepe táján terült el, feltehetően a mai Bermuda-háromszög volt a nyugati széle és kb. Kr.e. 11.540 körül kezdett el süllyedni, bár a folyamat sok éven keresztül zajlott.

A magyarság szempontjából a legfontosabb földrész azonban Ataisz. Nevét a Tórem mitológiából ismert Atya-Istenről, Ata-Isisről kapta. Szintén a Csendes-óceánon volt található, a jelenlegi Hawaii-szigetek képezték az észak-, északkeleti csücskét. Mivel történelmünkben kiemelt jelentőséggel bírt, így ezzel a hellyel ismerkedünk meg kicsit közelebbről.


Az utolsó jégkorszakot megelőzően őseink a Meleg Vizek Birodalmában, azaz a mai Kárpát-medencében éltek. Ezért van az, hogy a szavárd-magyarok 2004-ben már a 21.504. év számításánál tartanak! A hirtelen beköszöntő hideg elől azonban el kellett menekülniük. Azon fejlettebb népek, akik jól értettek a hajóépítéshez – a kataklizmák következtében a Csendes-óceánból újonnan kibukkanó földrészre, Mú egykori maradvány szárazulatára - Ataiszra menekültek, csakúgy, mint néhány más nép a Pamírból, Kaukázusból, stb. Különböző törzsek éltek tehát itt, mégpedig a Fekete- és Fehér-hunok, az agabák, az úzok (a majdani pal-úzok, azaz palócok, illetve gara-úzok, azaz grúzok ősei), az indijók, a maják, a sakák (a majdani szkíták ősei), a környező szigeteken pedig az as nép (a majdani aztékok ősei). Ezen tözseknek aztán számos nemzetségük alakult ki az idők során. Már Ataiszon is éltek magyarok, ám e név mögött nem egy bizonyos törzset kell érteni, sokkal inkább egy gyűjtőfogalomról, s egyfajta szellemi minőségről van szó, melyről ezt rótták le őseink:

„A Magyarok, az egyistenhívőknek nevezett jó emberek, akikhez más törzsek gyermekei is csatlakoztak. Így az Anyahita kegyhely és Joli-Tórem dombjai között megtelepedett egyistenhívőket magyaroknak nevezték. Ezen egyistenhívők követői nem képeztek külön törzset, hanem a jó embereknek a vallási közösségébe tartoztak. Ezen közösségnek tagjai soha nem háborúskodtak, hanem az Anyahita által lerótt egy igaz Isten hitében nevelték fel gyermekeiket.” (1. B. Arvisura, Kr.e. 4000-4040.)

Itt sohasem volt tél, így a klíma ideális feltételeket biztosított a mezőgazdaság számára, az emberek rendkívüli jólétben éltek, hiszen a domboldalakon teraszos földművelés, míg a síkságokon csatornázott öntözéses gazdálkodás folyt, s így minden szükséges élelmet meg tudtak termelni. A hegyoldalak erdőségeiben fakitermelés folyt, innen a rönköket a folyón úsztatták le a Hun-tóhoz, ahol a kézművesek megmunkálták azokat. Földalatti alagút-rendszereket építettek ki, melyek szinte az egész földrész területét – különösen a hegyeket összekötve - behálózták, s ezekben földalatti raktárakat is létesítettek. A hegyekre különböző szent kegyhelyeket építettek és itt voltak az egyes törzsek vezéri székhelyei is. A földrészt a Kékleny-hegység a Gara-zúgóval szinte kettéosztotta, mint ahogyan mai hazánkat a Duna. A folyó jobb oldali részén éltek az agabák és úzok, akik fővárosukat Kosztrómát a Hangun torkolata mellett építették fel. Ezzel átellenben terült el Dorozsma, amely a fekete és fehér hunok fővárosa volt. Fentebb, az Indus folyó feletti részen éltek a maják, indijók, valamint a Kékleny hegység feletti területen a sakák. Bár a különböző földfelszín miatt különböző kultúrák alakultak ki, ám valamennyi igen fejlett volt. Míg az agabák főként kereskedelemmel foglalkoztak, addig a hunok inkább a kézművességben, szerszámkészítésben és állattenyésztésben voltak járatosak. Ildu városában – ami egyfajta közös törzsi szálláshely volt - tartották az ötévenkénti ifjúsági vetélkedőket, ahol a győztes fiú vagy lány kiválaszthatta jövendőbelijét.




A legokosabb ifjakat az un. Tudományok várába küldték tanulni. Hitközpontjuk a Bálvány hegyen, míg tudományos központjuk az Anyahita hegyén alakult ki. A Bálványon foglalkoztak a az égbolt megfigyelésével is, hiszen a csillagok járásából némileg előre tudták jelezni a várható időjárást is. Mivel nem ismerték az évszakok váltakozását, az időt holdévekben, azaz holdtöltétől holdtöltéig számították. A Napot tekintették a legfőbb istenségnek. A különböző törzsek időről-időre agyagtáblákra rótták a legfontosabb eseményeket, s a törzsi szellemi központokban rendszeresen összegyűjtötték azokat. Ataiszon tehát rendkívül fejlett, rendezett közösségi és társadalmi életformát alakítottak ki. Az ősi társadalmak közül ez volt az egyetlen közösség, ahol a legfontosabb törvényeket a hun fővárosban, Dorozsmában az Öregek Tanácsa, a 24 hun törzs Vezéri Tanácsa, valamint a Fejedelmek és Királyok Tanácsa javaslatára alkotmányos pontokba foglaltak. Kr.e. 6000-ben jött létre az igen életképesen működő KÁLL Alkotmányos Intézmény, bár ekkor még csak három pontban határozták meg az alkotmányt:

1. A KÁLL köteles mindenki panaszát meghallgatni és uralkodni.

2. Földmunkát végzőket cselekedetükben békén kell hagyni.

3. Várakban dolgozó tárkányok, böszörmények békében éljenek.

A közösen választott NAGY KÁLL a három pont alapján uralkodott. Helyettese a KIS KÁLL volt, aki mindenek felett álló személy volt.

Mindannyian értettek a kézművességhez, hajóépítéshez. 24 lapátos vitorlásaikkal többször neki is vágtak az óceánnak, hiszen a fokozatos felmelegedés következtében újabb és újabb földdarabok váltak lakhatóvá, amit a népesség növekedése miatt, illetve a nem várt estleges járványok, földrengések miatt célszerű volt folyamatosan feltérképezni és nyilvántartani. Később ezeket a helyeket be is népesítették. Állatokat, növényeket vittek magukkal Ataiszból, s persze az otthoni kultúrát és hitvilágot is. Gyarmatbirodalmakat alapítottak a mai Egyiptom területén (Hikszosz-óm), továbbfejlesztve az őshaza kultúráját. Isteni származású uralkodóikat kúp alakú hegyek alá temették. A Mezopotámiában (Anina-óm) megtelepedettek magukat Úr népének, a rokon törzsek némelyike pedig sumírnak nevezte. De alapítottak településeket Dél-Ázsiában (Parszi-óm), sőt még a mai Mexikó (Indijó-óm), illetve Peru (Kuszkó-óm) területén is. Ataiszon közben a felmelegedés miatt egyre nagyobb lett az aszály, így egyre több ember vándorolt el valamely újonnan alapított városba.




Kr. e. 5070 körül a Föld óriási méretű kataklizma előtt állt. Egyre több földrengés rázta meg Ataiszt is, gyakorivá váltak a vulkáni tevékenységek. A sámánok elmondták, hogy kapcsolatban léptek a Jó és Rossz Szellemekkel, akiktől megtudták, hogy Ataisz hamarosan el fog süllyedni. Az öregek tanácsa ekkor úgy döntött, hogy az eddigieknél is nagyobb hajókat építenek, s valamennyien tengerre szállnak. Az utolsó hajók elindulását követően jött a szörnyű földrengés, tűzokádat, az özönvíz. Ezek hatására e csodálatos földrész süllyedni kezdett, s ez a folyamat kb. Kr. e. 5070-5000-ig, mintegy 70 éven át tartott. Sokan elpusztultak, de akik meg tudtak menekülni, fogadalmat tettek, hogy örökké keresni fogják az ataiszi népek megmaradt ivadékait.

HozzászólásokValinka Erdész Katalin által a Augusztus 11, 2009-on 9:21am-kor

Arvisura - Anyahita







A római katolikus felekezet minden év augusztus 15-én fényes külsőségek között ünnepli meg hazánkban a Nagyboldogasszonyt, de külön ünnepe van a Gyertyaszentelő Boldogasszonynak (február 2.), a Gyümölcsoltó Boldogasszonynak (március 25.), a Sarlós Boldog-asszonynak (július 2.) a Havas Boldogasszonynak (augusztus 5.), a Kisboldog­asszonynak (szeptember 8.) is. Közülük a Nagyboldogasszony, a Kisboldogasszony és a Sarlós Boldogasszony ünnepe egészen 1948-ig egyben hivatalos állami ünnepnap is volt. Ezen elnevezések alatt mindig Mária tisztelete folyik. Ezzel szemben a beható vizsgálatok egészen más eredményt mutatnak. Egyértelműen megállapítható, hogy a Mária-kultusz esetében nem Jézus anyjának a felfokozott tiszteletével állunk szemben, hiszen e nagyfokú vallásos tiszteletben részesített Mária ismertetőjegyei, tulajdonságai döntő többségükben nemcsak nem egyeznek, hanem kifejezetten ellentétesek a Bibliában szereplő Máriáéval. Mária neve alatt lényegében ősi pogány istennők kultusza folytatódik tovább. Ezek többségét még az erőszakos térítéssel katolikussá tett, de régi isteneikhez továbbra is szívósan ragaszkodó európai népek a klérussal kialakult kompromisszum nyomán menekítették be a hivatalos egyházba Mária neve alatt.





Ki is volt ő valójában? Paál Zoltán Arvisura-gyűjteménye szerint Arvisura-Anyahitát nevezték így, míg leányát Éát hívták - férjhezmenetelét követően - Kisboldogasszonynak. Őseink rovásaiból a következőket tudhatjuk meg róluk:

Arvisura-Anyahita csoportja Kaltes-asszony bolygójáról, azaz a Szíriusz rendszerből érkezett. A nagy köd miatt űrhajójuk a Kékleny-hegységben balesetet szenvedett. A fedélzeten tartózkodó utasoknak ugyan nem esett bajuk, ám már nem tudtak visszamenni a bolygójukra. Így Ataiszban maradtak, és a környezetükben élő régi kaltesi eredetű népek mellett találtak új otthonra. Fő feladatuknak tekintették, hogy a barlangokban és a fákra épített indalakásokban élő őslakók között megszüntessék az emberevést.





12 gyermeke volt: Armogur, Piroska, Agaba, Uruk, Saka, Magóg, Kuszkó, Buda, Éa (Éva), Úr (Úz), Él és Van. Ez a népes család volt az, aki Ataisz-Birodalmában megszervezte az államot, bevezette a földművelést, állattenyésztést, és megszervezte az egyes törzsek közötti kereskedelmet. Anyahita mindegyik gyermekét megtanította az Égiek jeleivel történő írásra, így ők fokozatosan lerótták az édesanyjuk és a többi Égi jövevény minden tudását. Anyahita magával hozta a Kaltes-asszony földjéről származó Egyistenhitet is. Ennek minden tanítását szintén lerótta az Arvisurákban. Be akarta bizonyítani utódainak, hogy az Égből eredő hitvilág lesz az, amelyik az ataiszi őslakók és menekültek között megteremti majd a jólétet.







Anyahitát a legkisebb fia születésénél gyermekágyi bénulás érte. Legkisebb fiát magánál tartotta és tárkánnyá képeztette ki. Amikor Van fejedelemfi 20 éves lett, a szellemi és ügyességi viaskodásokon elsőként végzett, így kiérdemelte, hogy új nevet vegyen fel. Ekkortól Atonnak hívják. Elsőszülött fia, Magyar a kaltesi gondolatok tanítása mellett megalapította a róla elnevezett Ősmagyar-Egyházat. Utódait magyaroknak nevezték, és soha nem felejtették el az igazságot, hogy a TEN létezését Kaltes-asszony földjéről hozták magukkal a beavatottak. Külön érdekessége a történetnek, hogy a jelenleg a Szent Koronánkban lévő 12 beszélő kő is Anyahita hozományaként került Ataiszba. Mindez Kr. e. 8508-ban történt.

E történetet ismervén cseppet sem meglepő, hogy Anyahitának, a Nagyboldogasszonynak ekkora kultusza keletkezett. Nevét számos nép emlékezete és mitológiája a mai napig is megőrízte.

Őseink szentnek tartották a vizet és ezt gyakran az anyaisten vagy a teremtő nőies felével hozták kapcsolatba, azaz a Boldogasszony alakjával. A Magyar néphitben o volt a szülés védelmezoje és a vizek védoje. Kedden, Boldogasszony napján ezért tilos volt mosni.





Már a sumérek és akkádok is tisztelték az ég királynőjét (Baudug istennő). Különösen erős volt a kultusza Babilónban, de számos kultuszhelye volt Mezopotámiaszerte. [1]

Imádták az uruki, agadei, assuri, ninivei Istárt, erőteljes hasonlóságot mutatva a későbbi Mária-kegyhelyek gyakorlatával. [1]

Ardvi Sura Anahita az ősi perzsa víz, termékenység istennője, a nők védelmezője, valamint a háború istennője is. Nevének jelentése: "a szeplőtlen." Szűzként ábrázolták, arany színű palástban, és gyémánt fejdíszt viselve, néha vizeskancsóval a kezében. Szent állatai a galamb és a páva voltak. Anahita nagyon népszerű volt, aki sok ősi keleti vallásban megjelenik. Ugyanezt az istennőt Szíriában, Föníciában és Kánaán területén Anath, illetve Astarot néven tisztelték. Anahitát néha Mithra házastársának is tartják. Amikor Perzsia leigázta Babilóniát (az i. e. 6. században), Anahitát Ishtar istennővel kezdték azonosítani. Artaxerxes király uralkodása alatt (i. e. 436-358) sok templomot is felállítottak a tiszteletére (Susa, Ecbatana, Babilon). [3]


Templomai Iránon kivül Örményországban, Kappadóciában és Pontusban is voltak. [4]



Ez az épület Anahita templomaként ismert. Kangavarban található és II. Artaxerxes idején épült.


Az elámiak Szala, vagy Anakhita néven tisztelik a vízforrások és termékenység istennojét. [7]


Etimológiailag és szimbólikusan a perzsa víz és termékenység istenségéhez, Anahitához kapcsolják Anahid/Anahith személyét is, aki a legfőbb istennő a krisztus előtti örményeknél. Elsősorban mint az anya figuráját imádták, Anahidát "Élet-adónak", "Arany Anyának" és "Az emberiség jótevőjének" is nevezték. Anahid ünnepségeit tavasszal és ősszel tartották. A legfontosabb tiszteletére rendezett ceremóniát Navasard 19. napján tartották, ami az ősi örmény naptár első hónapja volt. [3]





A perzsa mitológiában egy a Mount Hara-ból fakadó folyó, Aredvi is őrzi kultuszát (Irán). [3]

A parszi mitológiában Anahid vagy Náhid a női szellem, Ardiuzur a vizek szelleme. Tőle függ az emberiség jóléte s csaknem isteni hatalommal felruházott nőnemű mesés lény. [4]

A görögöknél Anaitis a vizek és a termékenység főistennője. Eredetileg a tisztaság jelképe volt és szép fiatal, fényes ruhájú leánynak képzelték, aki harminc hódnak bőréből készült öltözékben, pompás négyes fogaton jár. Később, mint a női termékenység istennőjét buja szertartásokkal ünnepelték. [4]

Az ír mitológiában is meg lehet őt találni, mint Anu vagy Aine, valójában Anaea-nak is nevezték. Sokak szerint Anu a legelső, ősi kozmikus istennővel Danu-val azonos, és Anahitát Tanais -nak is hívták. Valószínűleg ő volt a házastársa az ősi kozmikus istennek, habár a Zoroaszter vallásban Ahura Mazda leányaként említik. Ardvi istennőt a csillagok anyjának hitték. Neve és szerepe hasonlóságot mutat a kelta kozmikus istennővel, Arduinna-val, a "legfenségesebbel" is. [5]





A Zoroaszterek könyve, az Avesta szerint Aredvi Sura Anahita egy magas, csinos és gyönyörű szűz. Csodálatos fehér karjai egy kanca mellső lábaihoz hasonlatosak. Olyan arany koronát visel, melyet nyolcszöletű formában száz csillag ragyog körbe, mintha csak szalagok folynának, repülnének rajta körül. Négyszögletű arany fülbevalót visel. Szép nyakát aranylánc ékesíti. Mellkasát kiemeli szoros, díszítésektől ragyogó öve. Drága arany hímzéses, sűrűn ráncolt talárt visel. A száz nőstény hód prémjéből készült bundája úgy ragyog, mintha aranyból és ezüstből szőtték volna. Így beöltözve, gyeplővel a kezében ül egy harci szekéren. Szekerét négy egyforma fehér ló húzza. Ezek a Szél, az Eső, a Felhő és a Jégeső. Gyógyítónak nevezik; az emberiség, az otthon, a haza és a világ segítőjének; a férfiak magja és a nők méhe tisztítójának; a gyerekszülések vezetőjének; szopotató mellek tejének gyarapítójának; és mindenek előtt a Vizek Őrzőjének. Ami a legkülönösebb, hogy ő az, aki megtiltja az asszonyoknak, hogy tiszteletből áldozathozatalban vegyenek részt.

HozzászólásokPiroska által a Október 2, 2008-on 5:12pm-kor

Sajnos én mostanában nem olvastam Tőle újabb eredményeket.

HozzászólásokPuskás-Kolozsvári Frederic által a Augusztus 20, 2008-on 3:02pm-kor

Mi a véleményetek Kozsdi Tamás Arvisura-kutatásairól?