Vilagegyetem

A végtelenbe és tovább!

A világban és itthon is egyre több közösség, önkormányzat, város indult el egy új úton, azon az alapon, hogy a kisebb közösségek jobban látják az élet problémáit, és mivel magukénak érzik, több energiát is áldoznak. Nem vitás hogy, több teremtő erő, odafigyelés nagyobb eredményeket hoz létre.
Úgy gondoljuk, hogy nekünk nem az a dolgunk, hogy másoknak megmondjuk mi lesz nekik a jó, hanem olyan gondolat építő és képviselő rendszer fejlesztése, ahol a közösség maga alkothatja véleményét, úgy hogy senki ki ne maradhasson.


Részvételi demokrácia:
Alapja, hogy a képviseleti közösséget addig csökkentik, míg annak tagjai azt nem mondják, hogy hajlandóak tenni a közösségért, mert tudják, hogy áldozatuk emeli az egész közösség élet minőségét. Általában utca szintű csoportok alkotják az alap közösségeket. Ezek létrejöttét a túlcentralizált világ életminőségének romlása hozza létre.

Tudás társadalom:
A részvételi demokrácia működő közösségeinek élő tudását kötik be a világ kollektív tudatába. Feltételezi, hogy a társadalom tagjai világ szintjén ébrednek öntudatára, így keresi a harmóniát, fenntarthatóságot a természettel és közösséggel. Ezen az úton nem a haszon, hanem a tudás határozza meg döntéseket. Ide tartozik az e-demokrácia program is, ahol nem definiálja a közösség felépítését de megpróbál minél több kérdésben népszavazással dönteni.

Szerves Társadalom:
A teremtés minőségeit keresi a társadalom szintjén is. Alkotó sejtként a családot veszi, mely a teremtő erőt biztosítja a társadalom számára. Ezt a sejtet köti a természeti minták alapján és a közösség optimális méreteit figyelembe véve önismétlő szerves rendszerbe. Alapja hogy a rész magába foglalja az egészet, így bármely része felépítheti újra az teljes egységet. Figyelembe veszi az ember alap képességeit, terhelhetőségét, természeti függőségét. Kapcsolati rendszerét a legkisebb működő, öngondoskodó egységekre, a személyes bizalomra, az elfogadó szeretet, a belső béke fenntarthatóságára és bölcsességére szervezi.
Eredményeit a teljes élő-világ fenntarthatóságával méri.

A tudomány a részletek boncolgatásával mára eljutott oda, hogy az okoskodásból a bölcsességbe válthasson az emberiség. Már mérhető lett a kollektív tudatalatti, elfogadott hogy a makro vizsgálatok eredménye attól is függ, hogy ki vizsgálja, hogy van a világnak egy olyan , mérhető energiája amit eddig talán isteni szeretetnek hívtak. A világot a bizonytalansági relációkkal, az ellentmondások összetartozásával képes definiálni.
Tudomány szempontjából az mondhatjuk, hogy túléltük a fejlődést, van esélyünk egy új világot építeni.


Előszó egy bizalmi képviseleti renden alapuló kommunikációs kísérlethez, ahol megpróbálunk egy Internet alapú „bölcsek tanácsát" létrehozni, a közösségi tudás és akarat optimális fejlesztésének érdekében.

Az emberiség eddigi történetében csodás közösségi szigeteket, és agresszív terjeszkedő rendszereket hozott létre. Ma a hódító társadalmak az egész világot birtokba vették, és a világ végességét figyelmen kívül hagyva katasztrófába sodorják. Mára az élet mindhárom lábát, - természet, társadalom, gazdaság - meggyengítették a haszon elvén növekvő rendszerek.

A gazdasági rendszerek kivonják magukat az élet fenntartásából, verseny logikái mentén növelik a kiszolgáltatottságot, társadalmi különbségeket, az értékek eltiprását. A termékek értéke nem tükrözi a létrehozó emberi energiát és a minél olcsóbban gyártás, visszahat a lerabló kultúrák életminőségére is. Ezen spekulatív rendszerek törvényszerű növekedésüket csak az élet rovására tehetik meg, emberi és természeti kizsákmányolás útján. Pénzügyi rendszereinket csak a növekedést tartja mozgásban, mivel a világunk zárt rendszer matematikai törvényszerűség ezek összeomlása
Ezeknek a rendszereknek a társadalmi feszültségein túl, energiaellátás hiányai is katasztrófát okoznak. Száz éven belül a legoptimálisabb becslések szerint is elfogy minden ma tömegesen használt energiaforrás, és az alternatívák többsége csak töredékét tudják pótolni, így a napjainkban induló hiány óriási feszültségeket fog generálni egy igazságtalan rendszerben, mely nem a mindenségben, de főleg nem az emberiség egyenlőségében méri tevékenységét.
Nagyobb veszélyeket rejt, hogy a föld ökoszisztémája is összeomlás közelébe került, becslések szerint, ha csak annyi energiát használunk el, mint az előző hetven évben, amit a mai fogyasztás mellett harminc év alatt megteszünk, a földi rendszerek a túlmelegedés folytán összeomlanak. Ebben az esetben a legbölcsebb társadalmat is magával rántja a pusztulásba. A föld természeti kapacitásának felét az emberiség használja, egyikeként a sokmilliárd faj közül, sajnos tetteit az én és a jelen ostobaságából irányítja, sokszor önmagán kívülre helyezett képlet alapján.

Ma az emberiség legnagyobb kihívásai előtt áll, de amíg ide eljutott létrehozta a megoldás lehetőségét, a világszintű kommunikációt, a kollektív tudatot és bölcsességet, és újra megnyitotta a spirituális, szellemi kapukat. Asztrológiai utunk a visszaúszó halak korszakban jár, amikor a múlt tudását, megerősíti a jelen teremtő tudása, melyet a táltos ló hoz le a tejútról.

Az emberiség Isteni teremtő képességében, a tudomány, az ipar, a technikai fejlődés terén hihetetlen magasságokba jutott, nem kis áldozatok árán. Ehhez a tudáshoz képest, társadalmunk borzalmas mélységekben szenved, a természettel együtt. Erkölcsi, szellemi, szeretetbéli közösségünknek és felelősség vállalásunknak fel kell nőnie technikai teremtő tudásunkhoz. Fel kell ismernünk hogy a jó út nem tűr kompromisszumokat és egy nem fenntartható élet a pusztulást jelenti.
A tudás és a technika a kezünkben van, mind külső, mind belső (szellemi) rendszereinkben. Most ezekre kell ráhangolódni.

A föld egy élő bolygó, mi ennek részei vagyunk, és a teremtett világ minőségeivel kell mérni működését.
„Ne vírus legyünk a földön, hanem része ennek a csodás élő rendszernek"

A természetben minden rendszert, az élőtől a szervetlenig csodálatos logikák és rendező erők hoznak létre és működtetnek . Minden ami a világban számunkra megtapasztalható, felfoghatatlan apró energiából épül fel és sokszorosan egymásba ágyazódott rendszerek alkotják. Atomi rendszereket, molekulák majd a sejtek, és végül a komplex élő szervezetek szerves szervezettsége. Egy élő lényt milliárdnyi sejt jól szervezett összefogása alakít ki. Minden sejt a közösség céljainak megfelelően tevékenykedik, minden tagjának a legoptimálisabb körülményeket biztosítja. Bárhol felborul ez a finom egyensúly, az egész pusztul el.
Egy ilyen élő szervezetet számtalan ellátó, irányító és szabályzó rendszer működtet, a legutolsó sejtig lebontva. Ezeket a rendszereket állítjuk párhuzamba egy magasabb szinten az emberi társadalommal.
A változás a közösség képviseletében lesz a legnagyobb Az építő sejtek, a családok, az emberek, lassan mind bekapcsolódnak a nagy közös tudatba a különböző kommunikációs rendszerekkel és kiépítik az egyénig elvezető, bizalmas közösségi idegrendszert, mely irányítja majd a társadalmat az érdekcsoportok helyett. Ma egy ország szintjén két lépcsőben oldják meg. Milliók kapcsolódnak egy fiktív képviselőhöz, a természetben ekkora elágazás nem létezik. Egy logikus lépcsőt, az önkormányzatot, ebből kiiktattak, de ott is ezrek kapcsolódnak egy személyhez, ami kezelhetetlen teher emberi képességekkel. Ezt a rendszert meg kell támogatni egy „bölcsek tanácsával”, egy emberi léptékhez igazított tízes elágazású családfán hét szinten megoldva, végig személyes bizalmi viszonyban. Erről gondoljuk hogy a természeti jelenségekhez, vagy annak alapját képező fraktálokhoz hasonlítható idegrendszert képez.
A barátságok, civil összefogások, egyházak nagyon fontos hormon és immunrendszernek felelnek meg, melyek egy speciális cél érdekében aktivizálódnak. A cégek az ellátó szervek melyeket az ideg és hormonrendszerek irányítanak az agy, mint isteni minőségtől ihletve. Ma a cégek dirigálnak, önző haszonelvűségükkel, egy hatalmas áttételes rákos daganatként a földön.

Gondolhatjuk e azt, hogy egy ekkora organizmus, mint az emberiség működhet a természetben látott szerves idegrendszer nélkül?

A társadalomban a sejt a család, mely biztosítja az aktív teremtő erőt.

Ezt a teremtő erőt kell olyan szerves idegpályákra kötni, ahol a feladat, kreativitás a legoptimálisabban működik. A problémáknak a mindenség alatt a lehető legkisebb szinten kell megoldódni, mert ahhoz ott társul a legnagyobb szakértelem, lelkesedés, a legkevesebb fölösleges szervezési, szállítási erő. Ott társul együttérzéssel, szeretettel, igazsággal, erkölccsel, gondoskodással, átláthatósággal és az ősök tapasztalati eszenciáival. Egy ilyen rendszer képes a kollektív bölcsességet működtetni az egyén lelkesedése vagy érdeke helyett


Célunk egy olyan kommunikációs struktúra kidolgozása, mely mikroközösségek piramis rendszerű képviseletében, a tudást és az akaratot a legoptimálisabban szervezi, a fölösleges információk kizárásával. Ennek alapja, hogy a legkisebb problémák, a lehető legkisebb szinten, azaz a még kreatívan együtt alkotni, dolgozni képes együtt élő közösségben oldódjon meg. Ez a lépték minden emberi viszonyt figyelembe véve tízes nagyságrendű. Ezek ismétlődő képviseleti csoportpiramisában minden információ, ami az egyénhez eljut, az csak rá vár, neki kell megoldani, vagy magasabb szintre irányítani, ha az nagyobb közösséget érint, ezt a terhet viszont csak tíz embertől kapod, nem tűnik nagy áldozatnak. A gondolatok bárhonnét induljanak ki, megoldódnak, vagy épülnek, ahogy minden szint hozzárakja a maga minőségét. Ami a lényeg, minden információ egy személyes bizalmas kontaktuson jut hozzád és ez a bizalmas kapcsolat mindenkinek meg kell legyen. Minél magasabb szinten vagyunk annál fontosabb, hogy a képviseleti csoport mérete a leghatékonyabb kommunikációt és munkát tegye lehetővé (munkavégzésnél három fő, tervezésnél tíz fő)
Fontos része a rendszernek hogy mindig a legrátermettebb és lelkesebb képviselje az adott feladatot, időszakot, közösséget, tekintély és időkorlát nélkül. Az ilyen léptékű közösségszervezés sok ezer éves múlttal bír, de ma a cégek és a legnagyobb stresszben dolgozó katonák is így szervezik magukat. Ha minden sikeresen működő közösség ezen az elven működik, miért pont a legfontosabbat hagyjuk sárban.

Keresünk programozókat, akik egy speciális adatkezelésű közösségi oldalt képesek létrehozni.

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

Értem. Azonban a yangsit 6 éves korában viszik Lhasába és innentől kezdve rengeteget tanul. Tehát van tartalom ami átadásra kerül.

Válaszoljon erre

Barabási László - A székely rendtartás
A szomszédsági szokások szép gyűjteménye a fenti könyv is.
Megvilágítják a társadalom valós kapcsolati rendszerét. A fentiekből is látszik milyen finom gondoskodás képes egy élhető világot működtetni.
Egy szép kép talán Tóth Ferenctől: Az isten sem nem kívül, sem nem belül nyilvánul meg, hanem két ember viszonyában. Ez egy igazi szerves, mellérendelő, életszagú, paraszti gondolkodás. Legekben!
A fentiekből is kitűnik hogy nagyon finom lépésekkel épül fel egy szerves társadalom, fordítva mint ma, mert fentről akarják megmondani.

Az alábbi szinteknek teljes értékű képviseletnek kell lenniük, különben valahol elvész a gondoskodás:
(az ember kapcsolati kapacitását a tízes rend közelíti a legjobban) A rész teljes értékű egész.

Mindenség bennem
Sejt

*Én
Család 1
Rokonság
Szomszédság 10
Utca 100
Tömb 1 000 (ez a lépték a falu rendesen)
*Falu 10 000
Járás, kerület 100 000
Megye- város 1 000 000
Régió
*Ország 10 000 000
Földrész
*? Kontinens
Föld
Naprendszer
Galaxis (ugye ennek a tudása még nagyon élő tudás, csak mi már nem közvetlenül vesszük le)
….
Mindenség ami visszacsatol a sor elejére

Ezek mind önálló kollektív tudattal bírnak, és mi mindegyikben jelen vagyunk, hiszen mi alkotjuk.

• a csillagozott milyen hiányos rendszer! Mert a társadalom ma ez.
Van ugyan egy rejtett pénzügyi hatalom mely világ szintű, de azt tegyük a sátáni kategóriába :)

Válaszoljon erre

Csak Lovecraft kapcsán?

Az öröklött holmikból kiindulni rettenet, a tehetség mindenhol felüti a fejét , nyílván mások munkáján szabadságot élvezők tudásukra több időt fordíthattak, de ennek is csak akkor lett látható előnye, mikor teljesen sárba tiportak maguk körül minden életformát. Nem tudom elképzelni hogy a csillagtudásunkat, melyet folyamatosan butítunk, ilyen alapokon fel lehetne építeni.
Uralkodásról szó sincs, szolgálat létezik! Demokrácia a csőcselék uralma? A tapasztalatom hogy csőcselékként az arisztokrácia viselkedik, a többi csak simán szenved.
Abbol indul ki, hogy a jelen csak jobb lehet mint a múlt, de ez csak mennyiségileg lehet igaz, minőségileg nem. A világ visszavezethető néhány isteni minőségre, ami mindig jelen volt. És amíg kisebb volt a kert, nehezebb volt tévútra jutni.
Kultúránk, nyelvünk hitünk összefüggései emlékeznek az emberi faj tudatosodására, a fáról való lemászásra, tehát véleményével ellentétben igen nagy genetikai változások alatt épült mai tudásunk.
A folyamatos kibillenés nem feltétlen régi, pont mint történelmi tudásunk, amellyel saját kora elé nem láthatsz, hiszen amit legyőzött nem mutatja meg. Következésképp biztos hogy más volt mint a mai világ. Azóta a hibás mechanizmus nyílván képtelen tartós formát létrehozni és jogosan lázadt ellene minden generáció kb 50 évente. De mivel az alap képletet sosem javították ki, a kudarc biztos. Lovecraft fájdalmasan rövid történelmi tapasztalatból vezeti le felsőbbrendűségét.
Gondolatainak vége már annyira zárványa egy hibás mateknak, hogy erőmet vesztettem.

Válaszoljon erre

Gábor!
Azért az fantasztikus, hogy egyszerű halandó emberként, aki nem több mint egy porszem, egy sejt, arról diskurálunk, hogyan tudnánk magasabb szinteken szerveződni. Arról is szót kellene ejteni, hogy miért szerveződjünk? Lovecraft mizantróp volt. Őt nem hatotta meg a tömegek szenvedése. Ahogy az írásból kiderül, számára a kiváltságosok fényűzése jelenti az elérendő célt, a fényűzés mértékének növelése pedig a fejlődést. Az igaz, hogy a szocializmus alatt mi is elherdáluk azt a vagyont, amelyet az úri világ felhalmozott. A kastélyokat, a villákat idegenek hordták szét. Amikor elfogyott a vagyon, az évszázadok alatt összegyűjtött érték, kezdődtek a gondok. Pedig amikor mindez történt, Lovecraft már nem élt. Amit a nyelvvel és a genetikánkkal kapcsolatban írsz, azt nem teljesen értem. Hiszen ha komoly genetikai változáson ment volna keresztül az emberi faj, akkor talán már a hangokat is máshogyan képeznénk. Szerintem a fejlődés inkább szellemi és lelki alkatunkban történt, de sokszor előfordult, hogy ebben is visszacsúsztunk, elődeinkhez képest. Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor valakinek van egy rossz szokása amin már felülemelkedett, például tekergeti a haját. Ha stresszhelyzetbe kerül előfordulhat, hogy a rossz tulajdonság ismét előkerül. Megtisztelnél vele, hogyha a nyelvvel kapcsolatos gondolataidat jobban kifejtenéd. Ha van időd/kedved. Én sem értek mindennel egyet amit Lovecraft ír, de van benne igazság is.
Üdv.
Villa

Válaszoljon erre

A szocializmus alatt mi is elherdáltuk?
Feudalizmus, kapitalizmus, kommunizmus, állami szocializmus, demokrácia stb között semmilyen minőségi különbséget nem látok, szűk csoportok adják veszik a hatalmat. De valójában mindig ugyan az a minőség volt és van hatalmon. Ez pedig az önzés, amit a gazdaságba becsúsztatott hibás képlet juttatott hatalomra. Mai világunk minden virtuális személyisége (melynek irányított katonái világ és jövőkép nélküli emberek) cégek, bankok, alapítványok stb démonként viselkednek. Nem emberi-isteni minőségek, viszont mind élni akar a maga primitív tudatával és nem érezheti mert nem élő, hogy milyen élő minőségeket tesz tönkre azért hogy ő „létezzen” tovább. A tragédia hogy olyan versenyszabályokat hoztak létre ezek játszóterén, ahol mindig kevesebb a szék mint a játékos, következésképpen létkérdés az agresszív előre jutás. (kamat, profitkényszer stb - akkor is életben tartja magát, ha az áldozat sokkal nagyobb, mint az amit egyébként létrehoz)

A kastélyokat nem mi hordtuk szét, a MI egyszerűen nem igaz, nagy összefüggésekben egy magasabb anyagi hatalom – Arisztokrácia – tudatos összeesküvésében egy világszemlélet pusztítása közben vállalt apró áldozat volt csupán. Valójában az arisztokrácia számára elavult értékként mellékes is, ők az új minőségeiket élvezik éppen.
A harc a Káini világkép és a Hunor-Magor világkép csatája, melyben a csillagok szerint most jött el a fordulat ideje.

Az ember, emberiség genetikai, fejlődéstani öntudatra ébredése nem egy homosapiensi állapot tudatbeoltásával jött létre. Mint a tudomány mára belátta hogy minden sejtünk önálló kommunikáló tudatos minőség lélekkel, a fenti nézet végképp elképzelhetetlen. A majmok is öntudattal rendelkeznek, és az öntudat létezése visszavezethető az őstenger első szerves létformájáig. Tehát ennek a tudati fejlődésnek minden szakasza meghatározza jelen tudásunkat.

Ha jól emlékszem talán Varga Csaba fejtegette a gyökök mentén, az ős gyökök világáról, hogy azokból kisejlik, létrejöttük a fáról való lemászást is őrzik, amikor kialakult mai állapotú hangképző szervünk . De hitvilágunk is hasonló minőségeket ápol. Az emberiségnek is van tudata, ez a kollektív tudat emlékszik gyermekkorára. Én nem vagyok filozófus, de így érzem.

Válaszoljon erre

Józsi!
Az általad idézett mondattal arra utaltam, hogy a társadalom szervezése terén a szövet struktúránál eddig még nem tudtunk fejlettebbet alkotni. De miért is kellene ettől fejlettebb szerveződés, ha a boldog élethez a családok szövetsége elég?
Nem gondolom azt, hogy a családok szövetsége csak néhány ezer főre terjedne ki. Az iwiw rendszerében például ismeretségeken keresztül, valamennyi tag elérhető. Nem ismer mindenki mindenkit, de mindenkihez el lehet jutni kapcsolatok révén. Ezzel csak arra akarok utalni, hogy a családok szövetsége nyilvánvalóan nem létezhet elszigetelten, nem lóghat a levegőben.

Ha megerősítjük a kötelékeket családjaink között, akkor kialakulhat egy erős törzs. Olyan, amely nem hajlik, sem nem törik meg a viharban. Akik törzsben gondolkodnak, azok valójában a jövőre gondolnak. Mert a törzs ágakat növeszt, az ágakból leveleket és virágokat hajt, a virágok gyümölcsöt hoznak, s a gyümölcs magot érlel. A mag pedig akkor hajthat ki, és fejleszthet erős törzset, ha a talajból a napfény által hajtva feltöltődhet. A mi gyökereink erősek. Ha szövetségben megerősítjük törzsünket, akkor napfényre emelhetjük koronánkat.
Eszembe jutottak Tokmak Karaul táltos szavai: "A tetejetlen fának gyökerét a féreg rágja, törzsét nemtelen emberek vágják, becstelenek termőágát letörik."
Meg kell erősítenünk a szövetet. Erős szövetet a féreg foga nem állja, a nemtelen emberek baltája és bicskája, pedig kicsorbul törzsén, ágán.

Válaszoljon erre

A leglényegesebbet kihagytam. Az anyagot és az energiát fölfelé, a virágok és a magok felé kell áramoltatni. Ha az embernek gyermekei vannak rá kell ébrednie, a történet már nem elsősorban róla szól. Az energiát amely gyökereinkből, kultúránkból árad el kell juttatnunk hozzájuk.

Válaszoljon erre

-Mostanában mindig az jön szembe, hogy: közösség. Közösség a családban, munkahelyen, egyesületben, ningen stb. Az érdekes a közösségben az, hogy folyton találkozások/ütközések, probléma képében próbál meg önmagunkkal szembesíteni. Tapasztalat szerint az adott közösség 80%-a probléma hatására feszültnek érzi a helyzetet, ezért kihátrál a közösségből és/vagy felbomlik, megszűnik a közösség. A közösség tagjai elfelejtik ilyenkor azt, hogy a probléma nem probléma, hanem feladat. Minden tagja felelős, és felelős megkeresni önmagában a hibát ami hozzájárul a probléma létezéséhez. A probléma valójában soha nem a közösséggel van, hanem az egyes emberekkel, akik nem hajlandók "tükörbe nézni". Egy közösség nagy fejlődési lehetőség éppen ezért. Olyan gyönyörűen megmutatja, hogy kik vagyunk valójában. Ehhez persze elengedhetetlen a közös cél. Ha valaki eltér ettől - most mindegy milyen okból - kiesik a közösségből. A jövőben nagyon fontosak lesznek a kisközösségek. Ha nem tanulunk meg most jól együttműködő szeretetközösségekben élni, akkor nem éljük túl. Ezért - nem kritikaként mondom, hanem véleményként - fontos kitárgyalni dolgokat, tényleg, de amikor egyik vödörből öntjük a vizet a másikba, akkor értelmét veszti és rájöhetünk, hogy nem elég az elmélet, a mindennapi életben kell cselekedni az elméletet. Ez most van. Lehet persze kihátrálni, de ezzel csak problémát odázunk és ezzel az ország sorsát is odázzuk.

-Lehet szidni politikát, lehet ideális társadalmi formát keresgélni, de addig egész egyszerűen nem fog egyik sem működni, amíg mi magunk nem fordítjuk szemeinket a szellemiek felé fölfelé és magunk felé (ugyanaz a kettő).
Nem a szellemi által létezünk? Nem a "Szellemi" teremtette az anyagi világot? Szellemi központ nélkül létezhet-e egyáltalán közösség? Amíg nem veszünk kollektíven erről tudomást, addig a fizikai valóságban sem tud megjelenni az ideális államforma. A tudás ugyanerről a csatornáról jön le és az orrunk alá dörgölik naponta, csak nem veszünk róla tudomást. Legyintünk, "áá erkölcs, áá önismeret"! De ha probléma jön, rögtön másra mutogatunk, vagy menekülünk előle.
A Szent Korona tan sem tud valósággá válni addig, amíg nem vagyunk elég érettek Hozzá erkölcsileg.
Ez így nagyon papolósan hangzik, de ha egyszer ez a helyzet manapság Magyarországon velünk!

- A szabadság, egyenlőség, testvériség eszme eredeti jelentésében tökéletes társadalmat jelentene. Régen valahol sokat beszéltünk erről itt a ningen, nem szeretném ismételni.

-Fantáziálni jövőt nem jó, mert elvonja a cselekedetektől, a felelősségről és a jelenről a figyelmet. "Ellenlábasaink" szeretnek úgy dolgozni rajtunk, hogy arra sarkallnak, hogy a jövővel, vagy a múlttal foglalkozzunk. Nekik jó, mert így kiesünk a jelenből/Istenből, ezáltal manipulálhatóvá válunk. (Lsd. tv képernyőre való bámulás is.)

Válaszoljon erre

sziep ez magyarkodás, de az lényegön mit se változtat, hogy színesb szalagcsákat aggatunk rája.
lehet: pontosbak is a szalagcsák mintázati, akkor is csak a szemeten burjándzó csalánra kötögetjük üket, ha nem ösmerjük vmi fontosb, magasb szolgálatát

Válaszoljon erre

Kedves Gábor! Megkérhetlek, hogy küldesz nekem forrásokat szerves társadalom témakörben? Mi az ideális falu/közösség méret. Ideális családszerkezet, döntéshozatal egy szerves társadalomban. Ezek a témák érdekelnek elsősorban. Segítségedet előre is köszönöm.

Válaszoljon erre

Organikus csomóponti információs rendszer fejlesztése

Tisztelt civil szervezetek!

Közösségünk egy nagy lélegzetű fejlesztésbe kezdett. Egy új informatikai rendszer kidolgozásán munkálkodunk, mely hitünk szerint egy organikus,- lokalitás és a sokszínűség alapján, a teljesség tudat vezetésével, segíti az egyének és a civil társadalom élő működését. Célunk megvalósítása miatt keressük a támogatókat, pályázatokon indulunk hogy a fejlesztés anyagi hátterét biztosíthassuk.
Elhivatottságunk megerősítésére és konkrétan a pályázatok miatt gyűjtünk elvi együttműködési nyilatkozatot azoktól, akik fantáziát látnak terveinkben és hajlandóak kísérletképpen tesztelni majd a rendszert. A mellékletben csatolt nyilatkozatot szervezetük aláírásával mellékeljük a pályázathoz, amit március 4. –én kell leadni.

Organikus-szerves szemlélet:

Azt a képet állítja elénk, hogy minden emberek alkotta közösség a hármas felosztásban, szellem, lélek, test szintjén, az élő ember működésével azonos minőségekkel bír. Ebben a szellemiségben minden működési mintát a természetből ,vagy ahhoz mérten alakítunk ki. Tehát, ha a minket alkotó sejtek képesek egy olyan összefogásra, mely létrehozza azt a csodálatos működést, mely kiérdemlte hogy a teremtő minőségéhez hasonlíttatott, akkor a földnek, az emberiségnek is képesnek kell lenni ilyen minőségben működni. Éljük át az élő bolygó fogalmát. Ha az ember megszúrja az ujját, akkor a teljes rendszer azonnal cselekvésbe kezd hogy megvédje a sejtet az egész érdekében, hiszen még egy ilyen apró fájdalom is hosszabb távon kihat az egész hangulatára.


Történelmi kép

Ez a szemlélet az élet minden területén megjelent, gondoljunk csak az organikus építészetre, mely a tájhoz, közösséghez való szerves kapcsolatot hangsúlyozza, megjelent a társadalom szintjén is a részvételi demokráciák kapcsán, a vállalatok működésében a szervezet-fejlesztők is kezdenek ilyen példákkal élni, mely nagyban hozzá fog járulni a cégek emberi döntéseihez.

A régiségben az emberi közösségek élő minőségként élték meg magukat, a kezdeti tudat családként alkotott egységet, mely egy nagyon organikus minőséget eredményezett és ennek a kifinomult működésnek az emlékei a hagyományok. Csodálatos példáit írják le ennek a tízes rend tartás emlékei. A görög város államok filozófiájában szintén ott volt ez a minőség és úgy tekintettek a közösségekre, hogy ha a városállam egyetlen lakója rossz körülmények között él, a teljes közösség lesz beteg, párhuzamban a emberrel ha nekünk csak egy fájó pattanásunk is van, az kihat a közérzetünkre. A római világban is élt az a kép, hogy a közösségeket élő minőségként tekintsék, és egy polgári lázadás alkalmával a várost egy emberhez hasonlították, melynek szervei az emberek, és ha bármelyik szerv megáll az egész fog elpusztulni, majd a tudat pusztulás hihetetlen mélységekig jutott, mikor a közösségeket gépként, majd hálózatként, rendszerként kezdték kezelni.

Borulást a külső erő forrás bevonása hozta, amikor nem volt már egyértelmű hogy a jólétem csak a közösség tökéletes működése tudja biztosítani. Lehetővé vált kibújni a kollektív felelősség alól és jobban élni a közösségnél egy külső erő forrás birtoklásával. Mik voltak ezek az erő források? Kezdetben csak a rabszolgaság elfogadása, majd a különböző ősi ásvány kincsek használata. A hozzáféréshez szükséges tudás felértékelődött, és kivonták a köz tulajdonából, egyre nagyobb tudatlanságba taszítva a tömegeket.
A szerves társadalmak jellemzője hogy fenntarthatóan éltek a környezetükkel. Ez az életforma párhuzamosan létezett azok mellett a társadalmak mellett, akik rendszerüket már külső forrásból tartották fent, gyakran pont az előbbitől elszívva. Mára a fenntartható kis közösségek teljesen elbuktak, megszűntek. A teljes társadalom eggyé vált a világ rendszerek miatt, elérte határait és kénytelen a fenntartható, szerves működést felvenni hogy megmenthesse a földet, önmagát. Ez az öntudatra ébredés zajlik ma világszerte.

Milyen emberi cselekvést szabadíthatunk fel:
Jellemző adathoz a részvételi demokrácia kapcsán végzet felmérések jutattak minket, amikor kiderült hogy a mai közösségi működésben az emberek 5% mondta, hogy hajlandó abban részt venni, akár önzetlen munkát is végezni, de ez az arány 80%-ra nőtt amikor a cselekvést az utca szintjén kérdezték. Azon a szinten már hittek abban hogy a befektetett lelkesedés a közösség valós emelkedését hozza és nem illetéktelenek hasznosítják. Ezt az akaratot a jelen tragikus helyzet csak fokozta és magasabb szinten is cselekvéseket eredményezett, melynek jelei naponta kopognak ajtónkon.
Be kell lássuk, hogy a társadalom nem egy távoli, tőlünk független valami, hanem egy maroknyi ember akikkel, együtt élünk, akiket vállalva és elfogadva megoldottuk a ránk jutó feladatot. A szellemi világunk szabad, de a fizikai világ kötöttségei, rákényszerítenek arra, hogy a társadalomban más minőségekhez is igazodjunk és a közösségi szinteket vállalva részei legyünk az egyéni tudatunkon kívül a sok színtű kollektív tudatnak is, azért hogy a teljességben mérhessük cselekedeteinket.


Kihívások részletezés nélkül
Ökoszisztéma összeomlása
Az életformák, gondolatok sokszínűségének eltűnése, multi és mono kultúra
A pénzügyi rendszerek alapjaiban hibás működtetése
A gazdaság profit vezéreltsége, felelőtlensége
A közélet és közérdek teljes vissza szorítása
Az energia források vészes fogyása, a hiány agresszív megnyilvánulása
A tömegek tudatlan és magányos individumá silányítása
A múlt és a hagyományok tapasztalatainak kidobása


Milyen kommunikációs rendszereink vannak ma:

Az emberiség története legnagyobb kihívásai előtt áll és az ide vezető tragikus működés megváltoztatására egyetlen új eszközt kaptunk, a világ szintű kommunikációs lehetőségeket, melyek fizikailag már létrejöttek, de ezeket az élő rendszerek minőségében kell idegrendszerként használni, mely a működés minden szintjét egészségesen tudja szervezni.

Média: (tv, rádió, újság, plakát) visszacsatolás nélküli, kevesek által meghatározott, tömegeket befolyásoló hír-özön, mely statikus tudat lekötéssel az alkotástól veszi el az időt, és mivel nem kapcsolódik az egyén aktuális problémáihoz, azt kibillenti a saját útjából. A tudatosodás magasabb szintjén is sok energiát igényel ezek szemlézése.

Az Internet kommunikációs lehetőségei:

Levél: az egyének véletlenszerű kapcsolat-rendszerén utazó hír, többségében két ember között az élet valós helyzetét segítő szerves információt szálit, de mivel az emberek néhány száz kapcsolatot ápolnak, rengeteg zárt rendszert létrehozva, társadalmi szintű cselekvés irányítására nem alkalmas. (az információt követjük)
Speciális formája a levelező lista ahol a tagok feltétlen elfogadják egymástól a híreket, bízva vagy moderálva hogy az egyén az adott célnak megfelelő híreket továbbítja.

Fórum: zárt vagy nyílt közösségek, általában tematizált felülete, ahol a gondolatok már nagyobb közösséghez jutnak el és válthatnak ki reakciókat, de szűk keresztmetszete és strukturálatlansága miatt inkább zajjá válik, ahol az információk fejlődés nélkül végtelen megfogalmazódásban ismétlődnek, és a gondolat-párok kis eséllyel találnak egymásra hogy egy magasabb szintre juthassanak. Az emberek többsége szűk baráti közösségén túl nem is használja. (az információra adott zajt láthatjuk)

Wiki: Közösen szerkesztett dokumentum, a vélemény formálás mindennapi rutinjából átültetve az internetre. Célja hogy az adott kérdésben érkező vélemények egy leszűrt, tudományos szintű minőséggé fejlődhessenek, vagy néhány fős közösségek mindennapi munkáját segítse.
Hátránya hogy nincs visszacsatolás, az információ leszakad a tömegektől, számukra ez egy enciklopédia szintjére kerül, valós visszacsatolás, segítség- nyújtás nélkül. A vélemények nehezen minősíthetőek, az aktívabb vélemény formáló birtokba veszi az adott felületet, kiszorítva akár gyengébb de tömeges véleményeket. Nem tud naprakész információkat szálítani (az információ változását követhetjük)

Jelenleg kommunikációs lehetőségeinket eddig használjuk a társadalom szintjén. Mindegyiknél látható hogy a társadalomhoz képest csak kis létszámok használhatják vagy csak manipulációra alkalmasak.

Struktúrált vállalati kommunikáció:
A kommunikáció következő szintjét a nagyvállalatok, tudományos körök, fejlesztő társaságok alakították ki, hiszen nekik lét kérdés volt a hatékony működéshez. Ezek a rendszerek már közelednek a szerves működéshez legalábbis struktúrájukban, viszont cél-meghatározásuk alapjaiban hibás és a felülről diktatórizált viszony-rendszerre épül, tudományos szinten pedig egy szakosodott cél alá rendelték és lassan annak felszabadulásához vezetett. Ezek lényege hogy az információ áramlást kevés elágazású rendszerbe szervezik ahol az elágazásokban egyének minősítése, döntése engedi tovább az információt, ez már lehetővé teszi hogy egy jó ötlet felnőhessen a már nagyon magas szinten működő tudás rendszerhez és cselekvéshez, vagy a gazdasági cél érdekében (mely vég cél ma általában a profit) hatékonyan szervezi irányba az egyének munkáját. Ilyen rendszereket eddig csak a tőke tudott működtetni, éppen ezért a hármas minőségből a szellemet és a lelket száműzte, mivel ezek a tőke számára érthetetlen emberi minőségek.

Ne gondoljuk hogy normális, ha csak a profit szervezi meg magát profin. Ma az élet, a közösség és a jövő nincs versenyhelyzetben a gazdaságban kialakult, virtuális tudatok lehetőségeihez képest.

Milyen programot fejlesztünk:

Nem foglakozunk külön a szellemi kommunikáció szintjével, a kollektív tudat magasabb szintű kommunikációjával, bár biztosak vagyunk benne hogy a fejlesztendő rendszer aktiválja ezen lehetőségeket. A tudomány megfigyelése szerint ha egy közösség bizonyos százaléka adott célra koncentrál, a teljes közösséget befolyásolja, rendszerünk működési következménye hogy egy aktuális információval egy időben sokan foglalkoznak, így ez a tömeghatás a fenti folyamatokat erősíti.

Fontos hangsúlyoznunk hogy a fejlesztés egy eszközt hoz létre, mely úgy ahogy a ceruza vagy a számítógép bármire használható, nem lehet vele túllépni a közösség adott szintjét, képességeit, de a közösség fejlődését, az adott pillanatban lévő legoptimálisabb véleményformálását teszi lehetővé.

Milyen szabályok határozzák meg a működést ?
A természeti minták szerint, a fák, ideg rendszer, ér hálózat, a folyók , a kristályok gyakorlatilag minden, szerves mintákban két szabály figyelhető meg:
1. Nincsenek nagy számú elágazások
2. A rész hordozza a teljes működés információját

Az emberi minták alapján :
3. szeretet, feltétlen elfogadás, mellérendeltség
4. a hármas minőség szerinti kontroll:
Szabadság a szellem szintjén, hogy a sokszínű gondolkodás szárnyalhasson. A tudások szabadon épülhessenek.
Egyenlőség a jogok és kötelezettségek szintjén, szív, a lélek minősége.
Testvériség a test, a cselekvés szintjén, ahol olyat nem tehetek, ami bárkinek hátrányt okoz a jelenben, a jövőben, de a múltban is.
5. a hangsúly a problémák megoldásán van, nem a rendszerek, pozíciók fenntartásán.
6. a közösségért végzett munka viszonzást kell találjon.
7. az egyén áldozatát igénylő döntéseket az egyéneknek kell önként vállalni.
8. minden alulról kötelezett, nem felülről vezérelt

Emberi csoport-dinamika: A mindennapjainkból ismerjük hogy bizonyos létszám felett már nehéz közösen gondolkodni és kisebb körökre szakad a beszélgetés. A szociológusok megfigyelése szerint hét fő esetén még stabilan fenntartható, utána már felbomlik.
A bizalom fenntarthatósága a fentinél nagyobb csoportban nem biztosítható, hiszen az kölcsönös odafigyelést igényel a mindennapokban is, mely időt vesz el a Család, a lelki jóbarátok rovására, de nem elkerülhető, hogy minimális szinten ezt a társadalom felé ne biztosítsuk.


Fraktál a tudományban: A fraktálok olyan alakzatok, amelyek valamiképpen ön hasonlóak, azaz valamely kisebb részük kinagyítva (és esetleg elforgatva) megegyezik az eredeti alakzattal
Fraktál az élővilágban: Sokmilliárd éves fejlődése folytán a génekben kódolt tapasztalati tudás adja az adott organizmus növekedése folyamán az adott elágazás döntési képletét. Ilyen értelemben a tapasztalati tudás teljességét minden alkotó sejt hordozza és alkalmazza azt jelene külső behatásainak figyelembe vételével, teljes életciklusa alatt. Ha ezt a társadalomban az egyénre lefordítom, elkeserítően primitív képet mutatunk. Ezt a fajta genetikai kódot jelentenék a hagyományok, a mítoszok, a hitvilág, a történelmi ismeretek.
Társadalom fraktál szemlélete: Olyan közösségi működési rendszer mely az emberi természetnek, képességnek optimálisan megfelelő kapcsolattal bír, majd ezek a kapcsolati számok és működési minták ismétlődnek a különböző közöségi szinteken, úgy hogy bármely része teljes értékű funkcionalitással bírjon. Ahogy az élővilágban a növekedés jelen döntését a sokmilliárd éves tapasztalati fejlődés adja, úgy van jelentősége a társadalom múltjának is a jelen döntéseiben.

Hogyan működik a program?
A program minden funkciójában az életet próbálja modellezni és segíteni, úgy hogy az az informatikai hálózatok nélkül is fenntartható minta maradjon. Létrehoz egy bizalmon alapuló információs csoport rendszert, ahol az a legoptimálisabban épülhet és terjedhet a tudás, helyes cselekvést eredményezve.

Csoport képzés:
Első lépésként a regisztrálókat az egyetlen fix koordináta rendszerben, a tájban, csoportokra bontjuk 3 maximum 15 fővel. A csoportok területi alapon, szomszédság elvén alakulnak ki, hiszen egyedül így van esély hogy senki ne maradjon ki, mert így átélhetővé válik a társadalmi felelősségvállalás, és a mai megosztottság csak az együttélés alapján oldható fel. Így ha egy faluból két ember jelentkezik akkor biztos hogy egy csoportba kerülnek, és felelőséget vállalnak a körülöttük élőkért, azokért is akik soha nem fognak ilyen rendszereket használni.


Az információ áramlást segítők kiválasztása:
Az így létrejövő csoportokban akár az adott nap vagy időszak problémái, kihívásai szerint, a közösség adott tudati állapota szerint, és az egyén napi lelkesedése szerint, választódik ki,- a legfelkészültebb, leglelkesebb, legtapasztaltabb segítő, -a problémák megoldására, a közösség képviseletére vagy az információk, vélemények, továbbítására.
Bizalmi sorrendjét akár naponta átírhatják az egyének a rugalmasság jegyében.

A hálózat felépülése:
Az így kiválasztott segítők területi alapon hasonló kis csoportot hoznak létre, melyben mindig ismerősökkel kerül egy csoportba és választja meg a maga segítőjét. Az így felépülő hálózat országosan hét szintet hoz létre, úgy hogy egy egy segítő csak átlag tíz ember ötletit kell segítse, kételyeit kell megválaszolja, de egy országos szintű segítő is csak hét fórumon kell szerepeljen.

Társadalmi fa:
Így létrejött egy társadalmi fa, amelyben mindenki szerepel vagy képviseltetve van, és felbontása minden közösségi szintet lefed. Ez a felbontás teljes értékű közösségként kezeli, támogatja, kiszolgálja a szomszédságot, a társas házakat, az utca közösségét, a tömböket, majd a kerületeket, falut, város, régiót, megyét, országot és így tovább a teljes földi társadalomig.

Szakmai fák:
Az egyének létrehozhatnak szakmai, tematikus csoport-fákat, melyek adott problémák megoldására jönnek létre. (tudományos, gazdasági , hobbi, iskolai, gyakorlatilag bármilyen témában ami az életben felmerül. ) A szakma fák csoport bontását a közösség 3-15 fő között állíthatja be, biztosítva a szakágak létrehozását is. Ezek a szakmai fák a munkájuk szerint pontozódnak fel vagy le a társadalmi fában, így kapcsolódva a társadalom különböző szintjeihez, hogy tudásukat a leghatékonyabban adhassák át, hogy működésüket a nekik megfelelő közösség megismerhesse és fenntarthassa.

Milyen információk áramolhatnak itt: Bármilyen témájú és formátumú. Szórakozástól a gazdaságon át a tudományig, videótól a szöveges üzenetekig bármi. Amit méltónak tartasz arra hogy családoddal, szomszédiaddal, barátaiddal, szakmai kollégáiddal, akikkel együtt élsz megoszd. Ebből a szűk körből az információ a csoportod tudat szintje szerint letisztulva megy tovább, ha arra méltó.

Az információk minősítése, építése: Az egyénhez eljutó információkat minősíteni kell, melynek szempontjait szabadon lehet bővíteni. Továbbá a saját tudásom szerint véleményezhetem, átírhatom, fejleszthetem, akár csoportommal közösen vagy bevonva szakmai szervezeteket is, ha az éppen olyan fontosságú. Az egyén a hozzá vezető úton követheti visszamenőleg az információ épülését, „verzióit”.

Információk továbbjutása: Az első amit az információnál meg kell adni, hogy véleményed szerint mekkora területi közösségnek fontos az adott információ (így akkor is túljuthat egy szinten az infó, ha az adott szint nem továbbítaná, de az egyének adott százaléka fontosnak tartja a legalsó szinten, ezzel meghatározzuk hogy az információ egy magasabb szintre jusson e feljebb. A segítő privilégiuma hogy ezt megteheti saját felelősségére, akár véleményezve is, de ha a csoport bármely tagja úgy gondolja hogy továbbított tudás szavazást, vagy konszenzust igényel, akkor az a már továbbított információ mellett láthatóvá válik.
Kérhető hogy az információ lefelé vélemény köteles legyen e, ennek elsősorban figyelem felhívó hatása van hogy a segítők állttal kiemelten fontosnak tartott információk külön kezelhetőek legyenek.


Személyes felelősség: Minden információ mely ebben a rendszerben hozzád eljut, azért került oda mert addig senki nem volt aki megoldja, tehát neked kötelező arra reagálni, megoldani, továbbítani, ha azt te nem tudod megoldani, vagy nagyobb közösséget érint, tovább kell vinned egy magasabb szintre, hogy egy nagyobb közösség válaszolhasson rá. Ez a működés teszi lehetővé hogy a nagy kérdések is lefordítódjanak a lokális szintre, az egyén aktuális tudására, hiszen a közvetítő ismeri élet helyzetét, a környék lehetőségeit, és meg tudja ítélni, milyen tudás hiányzik a jónak vélt cselekvés eléréséhez. Ha benne ébred kétely vagy hiány, van egy fórum akikhez bármikor, bizalommal fordulhat.

Statisztika: Minden információhoz szabadon bővíthető minősítő rendszer társul, ahol mindig látható területi és szintbeli elkülönítésben, hogy az adott információt hányan látták, hogyan értékelték akár az alap pontozásban, vagy azon felül, a közösségek állttal hozzárakott egyedi szempontok szerint. Ez segíti hogy a vélemény formálásunkat, cselekvésünket az általunk legfontosabb formában és helyen tegyük meg.

Hogyan áramlik az információ egy ilyen rendszerben:
Felmerül egy gondolat, probléma vagy hír ami bekerül a rendszerbe az egyénen keresztül. ha azt a csoportjában nem tudják megoldani, vagy fejlesztendőnek érzik vagy csak mások számára is fontosnak, elindítják egy nagyobb közösség felé úgy hogy a csoport a maga tudását, véleményét beleteszi. Így feljutó információ minden lépésnél egy nagyság renddel nagyobb közösség kapja meg, akik a maguk élet helyzete szerint értékelik. Ötleteket, kételyeket vetnek fel. Ezek a gondolatok elindulnak felfelé keresve a válaszokat, vagy megmérettetődve arra, hogy az eredeti információt a legmagasabb szinten építsék. Azért fontos ez, mert így mindenkihez egyénileg lefordítódik az információ, azt az apró kérdést ami esetleg a megértéshez hiányzott, lesz aki megválaszolja, így felszabadítva, hogy tudása, ötletei legjavát indíthassa el, és azok ne kallódjanak, ragadjanak be.
Informatikailag minden tételnek az egyénhez lebomló magyarázó építő ága van.
Ez a működés lehetővé teszi hogy egy közös tudás építésben, mindenki úgy vehessen részt, hogy építő gondolatai a közösség által, a fontosságát tükrözve, nyilvántartva legyen, lehetővé téve hogy a közösségek hálájából annak arányában részesülhessen.

A közös véleményformálást az informatika minden eszközével támogatja a rendszer.

A program további funkciói:

A közösségek igényeit kiszolgáló támogatási rendszer:
Külön figyelmet fordítunk arra hogy az egyének könnyen csatlakozhassanak a civil szervezetek által felvetet célokhoz, akár a tudás létrehozásában, szellemi támogatásban, akár a gazdasági feltételek megteremtésében, vagy csak a mindennapi döntések szintjén való közvetett cselekvésben. Lehetővé teszi a felvetéstől kezdődően, a különböző részvételi verziók szerinti támogatási igényt és folyamatosan láthatóvá teszi hogy hol tart a csatlakozottak száma, a felajánlások összessége. Így megmutatja hogy az optimális támogatottság esetén milyen kevés áldozatot igényel az egyéntől. Ezeket a minimális felajánlásokat ma nem lehet begyűjteni, ezért kell hogy kevesek felelősségén sokak munkája függjön. (ha az egyén nem szembesül azzal hogy az adott cél tőle menyi energiát követel, nem dönthet reálisan.)

A lokális gazdaságot segítő termék és szolgáltatás nyilvántartás:
Lehetővé teszi hogy egyének, civil szervezetek, cégek termékeiket, szolgáltatásaikat, használt eszközeiket, akár a ház körül termelt apróságokig könnyen feltehesse, darabhoz és időhöz vagy vásárlási formához kötve. Támogatja a termékek sokrétű definiálását, mely a közösségek számára fontos információkkal szabadon bővíthető. Majd a szükségleteink keresését távolság szerint, területi alapon térképen jeleníti meg. Az így fellelt termékeket és szolgáltatókat, a felhasználók minősíthetik segítve a tisztességes felelős hozzáállás kialakulását.

A program számtalan, az életet minden területét segítő funkcióval bővíthető, ezek közül több már tervezés alatt áll.

Amennyiben lát fantáziát az elképzelésben, véleményét, kritikáját akkor is szívesen látjuk, ha kíváncsiságát a pályázatban nem vállalja.

Hamvas Gábor - Szerves Társadalom
ghamvas@gmail.com
30 9008538
építészmérnök
Solymár

Együttműködő partnerünk: Stratégia Kutató Intéz

Válaszoljon erre

Szia, a közelmúltban mutattál egy ilyen kezdeményezést, az hol található meg?

Válaszoljon erre

RSS

Életfa honlapok a Világegyetemben

Profilkártya

Betöltés...

© 2010   Létrehozta a Ningen: Életfa Kulturális Alapítvány   Hozzon létre Ning hálózatot!

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Adatvédelem  |  Használati feltételek

Bejelentkezés a csevegéshez